2.: Álom..egy szörnyű rémálom!

Sziasztook:)) 

Örülök hogy tegnap előtt kezdtem el a blogot és már több mint 170 látogatóm volt!:) 

Köszönöm!:D 

Kaptam egy komit is aminek nagyon örültem!:D 

A kövi részért kérek 1 komit:DD 

És akinek tetszik a blog az iratkozzon fel rendszeres olvasónak lécci....!:DD 

Köszönöm és jó olvasást!:DD 

2013.Január.02./Szerda/ 

2 hónap telt el Édesanyám halála óta. Nehéz,borzasztó nehéz nélküle. Akármit csinálok ő jut eszembe. A szobámban ülök. Az ablakon lecsurgó eső még nyomottabbá tesz.

Esik. Mint mindig Londonban. Az eső cseppeket néztem amikor Apa jött be a szobámba.

- Sophie beszélhetnénk végre?- jött és leült mellém a fotelbe-2 hónapja meg sem szólalsz.

Igen. Volt az a bugyuta fogadalmam hogy mostantól soha többet nem szólalok meg.Minek kéne megszólalnom?! Már annak sincs értelme. Elmondjam a dili dokimnak hogy mi bánt..honnan tudná ő hogy mi játszódik le bennem?!Semminek nincs értelme.

-Hát jó Kicsim.Én megpróbáltam.-állt fel Apám és kiment a szobámból

Tovább bámultam az ablakot hogy bárcsak felébredek és mindez csak egy álom. Egy szörnyű rém álom. De sajnos ez nem történt meg. Az eső még jobban esett. A nap lassan lehúzódott az égről és csillagok jöttek a helyére. Most kell elindulnom. Felvettem egy fekete cső farmert,egy vastag pulcsit és a fekete Converse-m. Halkan lementem a lépcsőn. Óvatosan kinyitottam a bejárati ajtót és kimentem. Egy percig csak álltam. A hideg eső cseppek átjárták minden porcikám. Miután kellően eláztam elindultam a sötét utcán. Már egy ideje sétáltam. Egy hideg és sötét sikátorban találtam magam. Na de jó..csak én tévedek el ilyen helyeken. Visszafelé indultam amikor egy magas fiú futott befelé.

Az egyik kuka mögé bújtam el és szerencsésen megvágtam a lábam. A sebem vérzett,a lábam lüktetett a fájdalomtól,féltem. Egy árnyékot láttam közeledni. A magas fiú akit előbb láttam felém jött.

- Kérlek ne bánts-mondtam egér vékony hangon a félelemtől.

Csak én lehetek ilyen ügyes hogy az éjszaka közepén egy sikátorban bujkálok vérző és sajgó lábbal. Ráadásul még meg is erőszakolnak. Nagyon ügyes vagy Sophie,gratulálok.

- Ne félj,nem foglak bántani-mosolygott rám biztatóan.

A fiú a kezébe vett és kiemelt a kukák mögül. Letett a földre és egyre jobban vérző lábamat kezdte figyelni.

- Ezt meg kellene nézetni egy orvossal. Lehet hogy begyullad vagy elfertőződik. Elviszlek-mondta és a kezemért nyúlt hogy segítsen.

- Nem,nem kell. Köszönöm hogy segítettél meg minden. De el leszek. Haza sétálok. - indultam volna el de lábam hatalmasat lüktetett és elvesztettem egyensúlyom.

- De szerintem elviszlek. - vett megint kéz keze közé és egy kocsihoz cipelt

Egy ideje csendben utaztunk. Aminek én nagyon örültem. Legalább nem kell egy idegennel bájcsevegnem. De sajnos ezt túl elhamarkodottan gondoltam. Megszólalt.

- Amúgy hogy hívnak?- fordult felém egy pillanatra majd vissza hogy az utat figyelje.

- Sophie.Sophie Moor. - mondtam halkan,alig érthetően

- Szép neved van Sophie. - mosolygott rám és az utat figyelte tovább.

Hiába vártam hogy elmondja őt hogy hívják. Nem tervezett többször megszólalni. Hát ha ő nem szólal meg akkor majd én.

- És téged?- fordultam felé

Pár pillanatig furcsán nézett rám. De amikor már majdnem elkezdett beszélni megszólalt a telefonja. A kijelzőn valami Louis vigyorgott idétlenül.

- Bocsi ezt fel kell vennem-emelte füléhez a készüléket 

- Semmi baj. - mondtam és az ablak felé fordultam

Elég sok ideig telefonált mert amikor a kórházba értünk még mindig a telefonba beszélt valami répákról,galambokról és hogy valami Liam a sarokban ül mert kanállal ijesztgetik. Kipattant a kocsiból és az ajtóm felé tartott. Kinyitotta az ajtót és egy kézzel kivett és cipelt be a kórházba. Amikor beértünk letette a telefont és engem egy székre ültetett. A recepcióhoz ment. A recepciós hölgyike nagyot mosolygott és rebegtette a szempilláját amint meglátta. A fején kapucni. Végig amíg velem volt nem vette le. Gondoltam az eső miatt. De idebent nem esik. Befejezték a beszélgetés így a fiú felém indult. Arcát a kapucni miatt nem láttam jól de ahogy közeledett felém egyre jobban kirajzolódtak arcának vonalai.

Gyönyörű sötétbarna már szinte fekete szemek. Ahogy rám pillantott mutatott egy laza mosolyt. Gondoltam ettől olvadozott a recepciós csaj. Valahogy megértem. Ahogy odaért hozzám leült mellém és a telefonját elővéve Twitterezni kezdett. Én meg csak bambán bámultam ki a fejemből.

A lábam egyre jobban fájt amikor megjelent egy orvos. A fiú - akinek még mindig nem tudom hogy mi a neve-felállt és az orvoshoz ment. Beszéltek és egyszer csak mind a ketten felém néztek. Majd folytatták a beszélgetést.

-A doktor úr megnézi a lábad. Gyere- nyújtotta a kezét hogy felsegítsen

Nehezen de bejutottam a rendelőbe. A doktor megvizsgált,bekötötte a lábam és adott fájdalom csillapítót. Elkérte az adataim és elengedett haza.

A kocsiban elmondtam hogy merre vigyen haza utána csöndben utaztunk de egyszer megszólalt.

- Ja amúgy a nevem......